Tudatosság, önmegvalósítás, gastrokultúra

Perényi András

Perényi András

Hogyan építettem fel egy eCommerce vállalkozást két hónap alatt Baliról

2015. szeptember 22. - Perényi András

Mivel lehet sokat keresni?

Ha a 21. századi startup aranylázban eltöltesz néhány évet, akkor szépen lassan rájössz arra, amire a csalódott kislányok, akik a nagy bálra készültek egész életükben és szomorúan ismerték fel a tényt, hogy szőke hercegből csak egy van a környéken és mindenki, akire nem mosolyog rá Disney vigyorral a korona várományosa, az bizony hoppon marad és mehet vissza a balettba ugrálni. Na nem, mintha kedvemet szegték volna a világhír útját szegélyező akadályok, valljuk be, azért kicsiny hazánkból feljutni a csúcsra, a magunk 10 éves lemaradásával ugyan olyan döcögős, mint a budapesti kátyukon keresztül verekedni magunkat, amiktől néha a vesém leszakad a robogón. Szóval hol van a nagy zseton? Ezt a kérdést tettem fel magamnak, miután pár év után, amit a startupok építésével töltöttem szembesültem vele, hogy igazán sikeres csak több tízezerből egy startup vállalkozás lesz, akire felfigyelnek a nagyok, akit megvesz egy nagyobb cápa, aki eléri a többmilliós felhasználói bázist. Nincs is ezzel gond, de a harmincnégyes táblát magam mögött hagyva kezdtem úgy érezni, ezt nincs időm kivárni. Kell egy biztos pont az életembe, ami nem egy befektetőtől kapott fizetés, hanem egy valódi anyagi biztonság, ami nem viszi el minden időmet és energiámat. Feltettem tehát magamnak a kérdést: kik azok a világtörténelemben, akik viszonylag rövid idő alatt, akár a nulláról szignifikáns anyagi növekedést értek el. Furcsamód először a Bibliából jutott eszembe egy részlet: “a gazdag kereskedő”, majd felrémlett egy emlék a gyerekkoromból, amikor a szüleim barátaival nyaraltunk… mi sátoroztunk, nekik meg egy gomb volt a kocsijuk ajtaján, amit ha megnyomtam lement az ablak. Akkor láttam először olyat az országban. “Ők mivel foglalkoznak?” - kérdezte a kis Andris a szüleit. “A bácsi külkereskedő.” válaszolta Anyukája. Na szóval egy szó, mint száz, rájöttem, hogy a kereskedők azok, akik baromi jó pénzt csináltak mindig is, amióta világ, a világ. Még a szerencsétlen gyufaárus kislánynak is volt ahhoz esze, hogy megvett egy doboz gyufát, majd eladta kétszer annyiért. (Bár az a történet nem végeződött happy end -el).

Kicsit hosszúra nyújtottam a bevezetőt, de szerettem volna, ha megértitek, hogy miként jutottam el a startupok izgalmas, nyüzsgő, pörgő világától odáig, hogy ma selfie botokat és egyéb elektronikai kütyüket árulunk online és nem sokkal több, mint 4 hónap után havi 2 milliós forgalmunk van. De mindezek előtt azt mesélem el, hogyan építettem fel az ezt lehetővé tevő webáruházat és a hozzá tartozó marketing gépezetet két hónap leforgása alatt, Bali csodálatos tengerpartjáról, a pálmafák árnyékában.

Mit áruljak a webáruházamban?

eCommerce vállalkozás felépítése előtt azt mondják a legfontosabb lépés kitalálni, hogy mit szeretnénk értékesíteni online. “A profit nem az eladáskor, hanem a vásárláskor keletkezik.” Mindenhol van verseny, nem nagyon tudsz olyan terméket találni, amivel te vagy az első a piacon, tehát valószínűleg lesznek versenytársak, akiknek az árát tartanod kell. Ez logikus. Ki lesz tehát a nyerő? Aki olcsóbban tudja beszerezni, illetve akinek jobb a marketingje. Az élet úgy hozta, hogy nekem ezen nem volt túl sok időm gondolkodni. “Érdekes módon” miután a fenti megállapítások megfogalmazódtak bennem és elhatároztam, hogy “kereskedő leszek” a sors egy érdekes találkozást sodort az utamba. Hosszas beszélgetésbe keveredtem valakivel, akire nagyon felnéztem a maga mögött hagyott életút és az élethez való hozzáállása miatt. Ez a -mára már barátomnak mondható - illető egy felső-közép kategóriás szórakoztató elektronikai kiegészítőket gyártó márka, a Proda európiai márkatulajdonosa lett, a beszélgetésünket megelőző néhány hónapban. Meglátta a fantáziát, az amúgy abszolút nem konkurencia mentes piacon mozgó termékekben és elkezdte őket forgalmazni Magyarországon, de kizárólag offline, retail csatornákon. Hosszas beszélgetéseink végeredményeként, (amik érintették a pénzért marketing tanácsadás és pénzért weboldal készítés témakörét is) úgy döntöttünk, hogy kettőnk kapcsolatának az lehetne a legeredményesebb kombinációja, ha én építeném fel a márka online jelenlétét. Nagyon megtetszett a gondolat és azt éreztem ez egy olyan kihívás, aminek szívesen tennék eleget. Kedvenc könyveim egyike a Négy órás munkahét, amiben Tim Ferris pont az eCommerce vállalkozások, mint az anyagi függetlenség megteremtésének egy lehetséges irányába tereli a fókuszt. Összeállt a kép - úgy éreztem magam, mint Barney Stinson a How I met your mother -ben: Challange accepted. Lássuk, mit hozunk ki ebből.

Miért pont Bali?

Bali
Ázsiáról sokan gondolják, hogy messze van = drága. Ez lehetne akár igaz is, de szerencsére a régi időkből megmaradt kapcsolatok és trükkök következtében pontosan tudtam, hogy a téli zimankós időszak átvészelésére a lehető legjobb hely a világon, ha az ember okosan tervezi meg a távollétet. Aki eddig nem olvasta volna tőlem, a Qatar Airways minden évben meghirdet egy akciót, amivel ha ügyes vagy, akár 150.000 Ft -ból oda-vissza megjárod Balit. Ahova ha egyszer eljutsz, akkor hihetetlenül olcsó az élet. I mean olcsóbb, mint Budapest. Szerencsére van néhány nagyon jó barátom a szigetországban, így nem volt nehéz megtalálni az ideiglenes otthonunkat, ahol két hónapig nem több, mint havi 50.000 Ft -ért egy medencés, szuper apartmanlakást béreltünk, a fantasztikus rizsföldek közepén, 15 perc robogózásra a csodás tengerpartoktól. IMG_1073 IMG_1074 Bali
Bali, Indonézia talán egyik, ha nem a leggyönyörűbb és legromantikusabb hangulatú szigete. Noha az Internet ellátással akadnak némi gondok, a digitális nomádok érkezésére felkészült coworking irodák viszont széles sávú netkapcsolattal és légkondival várják a munkamániás, de work-life balance tekintetében igényes és fiatal vállalkozói réteget.

Work life integration

A következők voltak a szabályok. Reggel ébredés értelmes időben, egy csobbanás a medencében, majd reggelire frissen turmixolt trópusi gyümölcsök a sarki nénitől átszámítva 70 Ft / dl áron. Robogóval az irodába és a nap első felében szigorú munka a célok pontos meghatározásával. Ezt követően egy egészséges ebéd tenger gyümölcseiből a piacon, majd a délután többi része kirándulás, felfedezés, beach, buvárkodás, minden, amit ez a csodás hely adhat számunkra. Esténként egy pohár bor a tengerparton és a haloványon pislákoló lucky balloon -ok csodálása amíg végül a fényük egybe mosódik a csillagokkal. IMG_1657 IMG_1337 IMG_1346 Bali coworking
STOP - esküszöm… nem volt könnyű minden nap rávenni magam, hogy dolgozzunk… STOP

Na jol van. Let’s get to the business part… Szóval a cél a következő volt: adott egy termékcsalád, három termék kategóriával: power bank készülékek, selfie bottok és bluetooth hangszórók. Adottak minta termékek Magyarországon (néhány darab). Cél: legkésőbb a két hónapos, félmunkaidős challange végére egy működő rendszert összerakni és jó lenne legalább egy terméket eladni online, hogy megnyugodjunk, működik. (Amúgy meg lett…)

Hogyan építsünk webáruházat - hogy épül fel egy eCommerce vállalkozás

Egy eCommerce business megalapozásához a következő területeket kell tisztába tenni (nagy vonalakban).

  • Products (termékfotók, termékleírások)
  • Webáruház (domain, fejlesztés)
  • Fizetési rendszer
  • Akvizíciós csatornák (honnan lesz vásárló)
  • Logisztika (ki szállítja ki a termékeket)
  • Customer support (ki válaszolja meg a telefonokat)
  • Jogi háttér

1. Termékek

Az online értékesítésnél van egy nagyon fontos tényező, ami a bolti értékesítéshez képest egy hatalmas hátrány. A vevő nem tudja kézbe venni a terméket. Miért hátrány ez? Mert a statisztikák szerint ha a boltban megfogsz egy terméket, onnantól kezdve 40% -al nő az esélye annak, hogy meg is fogod venni. Hogyan tudod ezt elérni egy webáruházban? Tűéles, tökéletes termékfotókkal, amiből lehetőség szerint minél többet kell feltöltened, minden oldalról, minden szögből, minden színből, valamint a lehető legrészletesebb, legeredetibb termékleírásokkal. A termékjellemzők puszta felsorolása nem valószínű, hogy túl sok eredményre fog vezetni azonban, ha kifejted milyen érzés kézbe venni az adott darabot, milyen a súlya, a tapintása, könnyedén közelebbi kapcsolatot alakíthatsz ki, mi több vonzalmat az adott termék iránt. A termék leírások nagyjából jól mentek, a beszélőkémmel nem volt gond. A termékfotózásra viszont koordinálnom kellett egy jó fotóst, aki ráadásul - azért mégis csak startup szerűségek vagyunk - nem túl drágán vállalta a jó minőségű képek elkészítését. Meg is találtam Cselényi András barátomat, akihez futár vitte a cuccot és pár nap elteltével már a retusált, körbe vágott képek voltak a megosztott Dropbox mappámban.

2. Webáruház készítése ingyen

Aki egy kicsit is gondolkozik, az rájön, hogy olyan nincs, hogy ingyen. Freemium modell viszont létezik. Mi több, költség hatékony és takarékos megoldások is vannak. Sok lehetőség van, ha az ember webáruházat szeretne létrehozni. Az én választásom a Shopify rendszerére esett, aminek rengeteg oka van. A Shopify egy havidíjas rendszerben működő webáruház motor. A havidíj mellett tranzakciónkénti jutalékot is számolnak, ami az előfizetési csomagtól függően 2 és 0.5% között mozog. A legalacsonyabb havidíj 4 - 5.000 Ft, ami számomra fair enough. Tekintve, hogy a világ egyik legmodernebb, legnagyobb online áruházakat fejlesztő rendszeréről van szó, amit a NASDAQ -on jegyeznek. Azt gondolom, hogy a stabilitással nem lesz gond. Az ügyfélkapcsolatuk néhány órán belül mindig reagál, dedikált kapcsolat tartóval. Ha valaki amerikai cégen keresztül tud regisztrálni webáruházat magának, akkor a tranzakciós díjat teljesen elengedik és olyan online piacterekre tudja a termékeit regisztrálni és feltölteni egyetlen kattintással, mint az eBay, a Fancy.com, a Wanelo, vagy a Pinterest Buyable Products. (Ezekről majd később). Ami viszont a legnagyobb érték, hogy a Shopify blogon keresztül mindent megtesznek, hogy folyamatos, up-to-date információkkal lássák el a webáruház tulajdonosokat annak érdekében, hogy a leghatékonyabban vezessék a vállalkozásukat és legtöbb eladást produkálják. Hihetetlen mennyiségű tudásanyagot sajátítottam el az elmúlt egy év alatt csak a blogok és a fórumok olvasása által, ami nagyban meghatározta a mai eredményeinket. A Shopify -hoz nagyon jó áron tudunk vásárolni template -eket, amiket a végtelenségig testre szabhatunk a saját arculatunk, ízlésünk szerint. Ezek a template -ek a legmodernebb elvárásoknak megfelelő, responsive kialakítással, hírlevél feliratkozással és minden olyan konverzió növelő eszközzel, valamint on-site SEO beállítással bírnak, ami egy tökéletes webáruház elkészítéséhez szükséges. Én az Amsterdam nevű template -et vásároltam meg, amit természetesen többször is fel lehet használni, így már más oldalaknak is az alapjául szolgált azóta. A template -en minden lefordítható magyarra, így egy nap alatt (na jó, kb. 10-12 óra alatt), minden feliratot, megjegyzést, gomb szöveget, visszaigazoló emailt lefordítottam a saját ízlésemnek és stílusomnak megfelelően. A Shopify -ban az a jó, hogy kb. egy nap alatt végig lehet menni az összes beállításon és a template testre szabásán is és gyakorlatilag egy hétvége leforgása alatt el lehet jutni a nulláról arra a szintre, hogy egy saját domain címünkön működő, éles webáruházat kapjunk.

3. A fizetési rendszer

Sokan a leginkább a jogi háttértől és a fizetési rendszeről félnek a legjobban. Pedig ez nem egy ördöngőség. Webáruházat nem illik üzemeltetni Magyarországon valós cég (vagy bármilyen jogi forma) és az ahhoz tartozó ÁSZF nélkül. Itt Picasso -t és az ő kedvenc mondását hívnám segítségül: “A jó művész másol, a profi lop.” Nagyon jó ÁSZF -eket lehet találni odakinn, ha az ember sajnálja a pénzt jogászra. Egy ötlet validálásához pedig aztán végképp nem az kell, hogy a jogászokra költsük minden pénzünket. Induljunk el, aztán majd átnézi az ÁSZF -et egy ügyvéd, ha nagyon muszáj. (Aki elakad és el szeretne indulni valahol, lopja le a miénket és írja át a rá vonatkozó részeket, én is ezt tettem a három legjobb ÁSZF -el, amit találtam). A fizetési rendszer sem olyan trükkös, mint amilyennek sokan gondolják. Van egy magyar online fizetési szolgáltató, aki a legismertebb és a legtöbb webáruház oldalán találkozni lehet vele. Velük hónapokon keresztül leveleztünk és nagyon nem sikerült megoldásra jutni. Ezért találtunk egy nemzetközi alternatívát, ami egyébként a PayPal leányvállalata. Tíz perc alatt lehet regisztrálni, három nap alatt jóváhagyják a cégadatokat (de eközben már üzemelhet a fizetési rendszer) és olcsóbb, mint az itthoni szolgáltatók (vagy azonosak a tranzakciós díjak). A mi választásunk a Braintree, akivel gond nélkül lehet Forint alapú, magyar bankszámlával és céggel regisztrálni. A tranzakciós díj a nemzetközi szolgáltatóknál szinte mind, egységesen 2.9%. A regisztrációt követően (5 perc), a Shopify -ban előre elő van készítve a csatlakozás, három azonosítót kell beírni és már kész is az online fizetési rendszer. A jó hír azonban mindezek mellett, hogy Magyarországon akkora a bizalom a webáruházak és a bankok iránt, hogy a vásárlók 80% -a utánvétes fizetést választ. Ezt kettő kattintás beállítani a Shopify -ban és már indulhat is az eladás.

4. Honnan lesz vásárlója a webáruházamnak

This is the most tricky one. Nyilván mindenkit ez a kérdés izgat a leginkább. Felépítettem egy webáruházat, feltöltöttem a termékekkel, vannak szép termékfotóim, termékleírásaim, van fizetési rendszerem… and what. Hol vannak a vásárlók? Ez az a pont, ahol nincsen általános recept. Van viszont egy több elemből álló marketing mátrix, amiben mindenki a saját termékének és célcsoportjának megfelelően ki tudja kísérletezni a neki megfelelő marketing mixet. Nézzük, hogy mik az általam használt marketing mix általános elemei:

  1. SEO, Content marketing
  2. Ár összehasonlító oldalak
  3. Apró hirdetési oldalak
  4. Bloggerek (txt, video)
  5. CPC hírdetések (Google, FB, remarketing)
  6. Social sales
  7. Social marketing
  8. Hírlevél feliratkozók
  9. Viszont eladó partnerek

4.1. SEO - Keresö optimalizálás

Egész estés tudomány. A lényege, hogy a webáruház teljes tartalma, beleértve a termék oldalakat és a webáruház blogjára gyártott tartalmakat úgy legyen kialakítva, hogy azt a keresők (Google) az általunk kívánt kulcsszavakra megtalálják, mi több, az első találatok között említsék. Fontos, hogy az áruházunkban folyamatos tartalmakat állítsunk elő, amik által az olvasók szemében mi, mint a márka, termék, szolgáltatás tulajdonosai szakértőként jelenünk meg. Én Balin ezzel kezdtem a munkát, mert ezt még a termékek feltöltésénél meg lehet tenni és ha az ember odafigyel rá, akkor nagyon sok időt takaríthat meg. Itt figyeltem arra, hogy a termékeket megfelelően nevezzem el, ne csak egy fantázia név legyen, hanem magyarul a megnevezésben szerepeljen, hogy mi is az a termék (pl: “Proda X6” helyett “Bluetooth vízálló hangszóró, Proda X6”). Nyilván egy új márkánál kevesen keresnek a márkanévre, ezért fontos erre figyelni. Fontos szempont még, hogy az általunk választott kulcsszavak szerepeljenek az oldalon a címekben (H1 tag-ek), illetve a képek leírásában (ALT tag-ek) is. Erről Papp Gábor barátomtól tanultam rengeteget, ő itthon a szakma egyik szakértője. Rendszeresen tart SEO előadásokat a témában, ahol át lehet szívni tőle egy alapvető tudást, ami sok mindenre elég. Én csak annyit mondok, ha ma beírja valaki azt a szót, hogy “seflie bot” vagy “vízálló hangszóró”, akkor mi vagyunk az első három hely valamelyikén a Google találati listáján.

4.2. Ár összehasonlító oldalak

Az ár összehasonlító oldalak több szempontból is fontosak egy webáruház életében. Magyarországon a top 3 említésre méltó ilyen oldal az arukereso.hu, olcsobbat.hu és az argep.hu (az első amúgy messze veri az összes többit). Ezen oldalak lényege -bár gondolom mindenki használta már őket, így tudjátok- hogy több áruház kínálatában lehet összehasonlítani az egyes termékek árait és mivel szinte minden Google keresésnél beléjük botlik az ember, így a legtöbben ezeken az oldalakon keresnek termékeket a vásárlók. Nekem a SEO után az első lépés ez volt, hogy felvettem a kapcsolatot ezekkel az oldalakkal, mindegyiknek a partner portálján részletes leírás van a csatlakozás feltételeiről, árakról, extra lehetőségekről, illetve a csatlakozás technikai feltételeiről. Szerződés kötés után egy speciális feed -et (adatfolyamot) kell készíteni, ami a webáruház összes termékét átszinkronizálja az adott ár összehasonlító site adatbázisába. Ezt a Shopify -ban egy kis utána olvasás után könnyen meg lehetett csinálni. Nincsen rá kész megoldás (azaz akkor még nem volt, most már van), de nemzetközi hasonló példát találtam és azt a megoldást másoltam le a magyar feltételeknek megfelelően. Gyakorlatilag egy hét elteltével az összes termékünk szerepelt a fenti három oldal kínálatában, kereshetően ami két szempontból volt remek: nagyon sok back linket kaptunk, tehát javult az oldal SEO -ja, a webáruház projekt elkezdésétől számolt 58. napon megvolt az első eladásunk.

4.3. Apró hirdetési oldalak

Triviálisnak tűnik, de az egyik legegyszerűbb módja az “ingyen hirdetésnek” ha feltöltjük a termékeinket a különböző adok-veszek oldalakra is. Valamelyikre lehet automatikusan, valahova csak manuálisan, de megéri vele foglalkozni. (Azaz ki kell tesztelni, hogy egy adott termék típusnál megéri-e.) A jofogas.hu -ra csak manuálisan lehetett feltölteni a termékeket, olx.hu akkor szűnt meg (juhu, egy gonddal kevesebb), a vatera.hu rendelkezik automatikus feltöltővel, de bevallom még nem csináltuk meg, ide is manuálisan töltöttünk fel mindent. Nem mondom, hogy dübörögnek az eladások ezekről a csatornákról, de nem érdemes kihagyni.

4.4. Blogerek

Oh azok a csodálatos bloggerek. Az újságírás új generációja… Az online véleményformálás koronázatlan királyai, hatalom birtokosai, élet és halál urai. Mikor láttatok hirdetést utoljára? A reklámszakma tradicionális formája leáldozott, Isten hozott world of mouth. A bloggereket lehet utálni, lehet ignorálni, lehet Isteníteni, egy dolgot nem lehet: elvitatni az erejüket és a létjogosultságukat. Mondom leegyszerűsítve: HErBy nevű őrült videó blogger, a maga kissé egyszerű, szókimondó stílusában, egy lakótelep 14. emeleti lakásából felvesz egy negyed órás videót, amiben egy tőlünk kapott selfie bottal hadonászik és másnapra 80.000 Ft forgalmat generál az oldalunkra. Mit kért érte cserébe? Mondta, hogy már amúgy is vágyott egy selfie botra. Ennyi. Hihetetlen erejük van és szinten kivétel nélkül minden iparágnak vannak vélemény vezérei, akik vagy a mi, vagy a konkurensünk márkáját fogják egyszer bemutatni. Sorra megkerestük azokat a bloggereket, akik a mi célcsoportunkhoz szólnak és felvettük velük a kapcsolatot. Kivel ilyen, kivel olyan megállapodást kötöttünk, valakinek ajándék terméket adtunk, valakivel affiliate rendszerben állapodtunk meg. (Az affiliate egy remek lehetőség, amivel egyedi linket generálhatunk például bloggereknek, akik majd azzal az egyedi linkkel hivatkoznak az oldalunkra az általános proda.hu helyett. Ez a link követi az oldalról jövő látogatottságot, sőt a vásárlásokat is, így lehetőségünk van jutalékot fizetni annak, aki hivatkozik az oldalunkra. Mi 5% -ot ajánlottunk fel mindenkinek, aki belép a programba. Ezt egy ingyenes Shopify plugin segítségével oldottunk meg, amit pont erre készítettek.) A story szempontjából azért itt csaltam kicsit: a bloggerekkel való munka nem egy gyors folyamat, ez csak elkezdődött a Balin töltött két hónap alatt, az igazán komoly energiát már Szesztay Peti barátom tolta bele, aki azóta is lelkesen tartja a kapcsolatot az online világ fiatal média moguljaival. Bali Potatoe Head Beach Bar IMG_1782 Elnézést tudom, hogy irreleváns a szöveg környezetbe, de muszáj volt beillesztenem ezt a két képet, hogy a sok száraz szakmai információ mellett még mindig motiváltnak érezzétek magatokat!

4.5. CPC hirdetések

Ez egy nagyon evidens dolog az ecommerce világban, mi mégis kicsit későn kezdtünk el vele foglalkozni. A különböző kattintás alapú hirdetések használata nagyon sokat dobhat a forgalmunkon. A Google Ads és a Facebook Ads világa egy külön tudomány ág. Jó targetálással, látványos kreatívokkal nagyon jó hatást érhetünk el. Ehhez azért kell egy kis matekos gondolkodás, de meg lehet tanulni egy bizonyos szinten. Fontos, hogy pontosan kiszámoljuk a konverziós számainkat és tudatosan használjuk ezeket az eszközöket. Én férfiasan bevallom elkezdtem kísérletezgetni vele, majd rájöttem ezt meg kell tanulni rendesen, mert sok pénzt lehet kilapátolni az ablakon, ha nem jól csinálom. Majd feltettem magamnak (és néhány szakember barátomnak) a kérdést: megtanulom, vagy megfizetek valakit, aki vérprofi a témában. Tekintettel arra, hogy nem az volt a célom, hogy nap, mint nap reggeltől estig excel táblákban számolgassam a dolgokat és folyamatosan egyik szemem mindig az AdWords admin felületén legyen, én úgy döntöttem elkezdünk dolgozni egy profi céggel, akik igazán jól értik a dolgukat. A mi választásunk a JabJab -re esett, akikkel még ugyan friss a kapcsolat, de eddig mind hozzáállásban, mind emberileg, mind szakmailag hozzák a szintet. Itt azt javaslom, érdemes elmenni valami Facebook marketing tanfolyamra, illetve Google AdWords tanfolyamra, hogy az embernek legyen valami képe a dologról, aztán ki lehet találni, hogy magunk szeretnénk vele bíbelődni, vagy keresünk egy partner céget, akinek a bérezését végül beleépítjük a konverziós árba (egy vásárló megszerzésének a költsége).

4.6 Social Sales

Rengeteg olyan nemzetközi oldal van, aminek a működése nagyon hasonlít az ár összehasonlító oldalakhoz, mégis külön kell kezelnünk őket. Mi a Proda -val nem használunk ilyen oldalakat, ezek első sorban a nemzetközi eladásokban segítenek és főleg a vizuális és impulzusvásárlást segítik elő. Gondoljunk csak a Pinterest -re, ahol gyönyörű képeket nézegethetünk különböző témákban, de ezek közül nagyon sok kép mellett már ár is van és egy kattintással egy adott webáruházban juthatunk el. (A Pinterest most vezette be amúgy a Buyable Pins funkciót, mellyel az eddigi Pin it funkció egy instant vásárlás funkcióval egészül ki. Így a Pinteresten közvetlenül, az oldal elhagyása nélkül megveheti a felhasználók az adott terméket. A Shopify és a Pinterest közös fejlesztése, így csak Shopify webáruházakkal működik (és egyelőre csak amerikai céges háttérrel)). Ilyen site még a Wanelo, ami kifejezetten vizuális product discovery site, valamint a Polyvore, ami első sorban a divat márkákra lett kitalálva. Ezek üzleti háttere mind más egy kicsit, de a legtöbb esetben kattintás után, vagy vásárlás után kell fizetnünk némi jutalékot. Aki vizuálisan erős terméket árul és nemzetközi piacra lő, annak mindenképp érdemes elgondolkodni a használatukon.

4.7. Social Media

Aki nincs a Facebook -on, az nem is létezik! :) Ez a márkákra is igaz. Igyekezni kell felépíteni és szerethetővé tenni a márkánkat a különböző közösségi oldalakon. Az Instagram is és a Facebook is remek lehetőség ezekre. Mi egyelőre nem sok energiát szántunk még rá, ezért nem térnék ki rá részletesebben.

4.8. Hírlevél feliratkozók

Amikor a vásárlóink, illetve hírlevél feliratkozóink elérnek egy bizonyos mennyiséget, akkor érdemes elkezdeni foglalkozni a user retention kérdésével. Azaz, hogyan tudok meglévő vásárlókat újra vásárlásra bírni. Ez egy igen fontos eleme egy ecommerce vállalkozásnak, hisz sokkal drágább egy új vásárlót megszerezni, mint egy régi vásárlónak újra eladni valamit. Igazán nagy online üzletet olyan termékkel lehet építeni, amiben a terméket újra és újra megveszik a vásárlók. Ez a titka az eOptikának, az étrend kiegészítőket forgalmazó online áruházaknak, ahol a vásárlói bázist “már csak” újra és újra aktiválni kell. Sajnos a Proda nem igazán ilyen, aki egyszer megvesz egy power bank készüléket az utána nem fog havonta venni egyet. Ettől függetlenül a hírlevél egy fontos része az eladás növelésnek. Mint már említettem, azért szeretem a Shopify -t, mert több száz ingyenes, vagy nagyon olcsó kiegészítő van hozzá, így találtunk rá egy automata hírlevél küldőre is, ami hetente újabb és újabb random termékeket ajánl a már elégedett vásárlóinknak. Egyelőre tesztelési fázisban vagyunk vele, elég alacsonyak a konverziós arányok, de itt azért nem szabad hatalmas csodát várni.

4.9. Viszont eladó partnerek

Ennek most vagyunk az elején. Keressük, kutatjuk azokat a webáruházakat, ahova belistázhatjuk a termékeinket és ezáltal affiliate rendszerben értékesíthetünk, kihasználva ezen webáruházak hatalmas forgalmát. A folyamat nem gyors és nem egyszerű, de gondoljunk csak bele, mennyivel könnyebb oda menni, ahol már sok vásárló van, mint elérni, hogy a mi webáruházunkban legyenek sokan.

5. Webáruház logisztika

Hogy lesz ebből passzív jövedelem? Fantasztikus érzés volt, ahogy a két hónap utolsó napjainak egyikén felvillant a telefonomon a Shopify applikációja és megkaptam a jó hírt: You sold something. Miután elindulnak az eladások és túl vagyunk a kezdeti eufórikus hangulaton (amúgy mekkora király érzés már, hogy valaki a világ másik végén elhitte, amit egy weboldalra feltöltöttél és úgy döntött megbízik benned és megveszi tőled, amit árulsz… miközben Te a medencébe lógatod a lábad), szóval mikor túl vagyunk a kezdeti örömködésen akkor azért jön ám egy elég kemény feladat, a logisztika. Nem gondolnánk, hogy sok vele a macera, de sok vele. Miután hazajöttünk, vásároltunk egy szép IKEA -s polcot és tele raktuk a termékekkel. Pufi boríték beszerzés és indulhat a harc a futár cégekkel. Ez egy nagyon trükkös rész, mert sok szempontot kell figyelembe venni és nagy a szórás a piaci ajánlatok között. Mi az MPL mellett tettük le a voksunkat, náluk sikerült kiharcolni olyan árat, amire azt gondoltuk, hogy elbírja az “ingyenes kiszállítást” azaz a futár költség beépítését az árrésbe. (Ez egy elég vonzó szempont amúgy a netes vásárlásoknál. Az emberek szeretik azt a szót olvasni, hogy “ingyen”). Az ezt követő nehézség a Shopify rendszere és a Magyar Posta rendszere közti összhang megteremtése. Ez persze egy halom olyan akadályt rejtett magába, amit az elején még nem láttunk. Egy hónapunkba telt, míg egy eLance.com -on talált indiai fejlesztő lány segítségével összeraktuk azt a kiegészítő modult, ami nagyjából gond nélkül továbbítja a megrendeléseink adatait a Posta felé. Szó, mi szó, végig döcögtünk a logisztika kihívásain, de egy idő után kezdtük érezni, hogy ez nem olyasmi, amivel szívesen foglalkozunk. Minden nap úgy indítani a napot, hogy selfie botokat csomagol az ember… hát ez nem igazán a “Négy órás munkahét” elv. A növekedés pedig még több kérdést vetett fel: béreljünk egy raktárat? Legyen olcsó. Akkor az biztos messze van. Franc akar egy raktárban dolgozni. Akkor kell még egy raktáros csomagoló emberke. De az meg elmegy szabira. Akkor kell helyette másik. Dolgozhatnánk diákokkal… Sok szempontot végig vizsgáltunk de a végeredmény egy remek megoldás lett, ami ma lehetővé teszi azt, hogy bárhonnan egy laptop és egy Internet kapcsolat segítségével irányítsuk az online vállalkozásunkat. Rátaláltunk egy logisztikai cégre, akik elvégzik a raktározást, csomagolást, számla nyomtatást, címkézést és a csomagok továbbítását a megrendelők címére, mi több a csomagonkénti költsége nem sokkal több, mint amit az utcáról beesve ma bármelyik futárcégtől csupán a szállításra kapnánk. A DeliverySolved nevében is elmondja, hogy mi az értelme. A segítségükkel most az ő központi raktárukban vannak a termékeink és 1000 és 1400 Ft közötti összegér megoldják számunkra a hazai, valamint a környező országokbeli szállítást két munkanapon belül. Ez egy hihetetlen lehetőség és ennek hála ma már azon dolgozunk, miként fogjuk a Proda márkát beindítani az elkövetkezendő hónapokban a Cseh, Szlovák, Lengyel és Román piacokon. IMG_2521

Bottom Line

Ecommerce vállalkozást építeni nem egyszerű, de nem nehezebb, mint bármilyen más vállalkozás elindítása. Vannak ingyenes, vagy nagyon költség-hatékony eszközök, amiknek a használata könnyedén elsajátítható, akár egy nap alatt megtanulható és még olyanok is képesek beindítani saját webáruházukat, akik nem rendelkeznek haladó programozói ismeretekkel. A megfelelő marketing mix receptje ugyan nem hull a szánkba, mint a sült galamb, de az eszköztár adott és kitartó teszteléssel, méréssel és kísérletezéssel folyamatosan javíthatjuk az eredményeinket. Számomra a legnagyobb élmény az, hogy miután egyszer megtanulja az ember egy webáruház felépítésének és beindításának az alapjait, utána már sokkal könnyebb lesz egy új áruház felhúzása, egy új termék tesztelése. Az eredmények hamar látszanak, ha folyamatosan képzi magát valaki az interneten található végtelen információ rengetegből táplálkozva, vagy tanfolyamok segítségével, akkor a siker nem marad el. Nagyon sok siker történetet olvashatunk a neten és a Shopify mindent megtesz azért, hogy a blogján keresztül a regisztrált felhasználóknak eljuttassa ezt a tudást és segítse őket a siker elérésében. Itt tartunk most: kb. 80-150k napi forgalom, ami még az út eleje. De e cikkel mindenkit motiválni szeretnék, aki online áruház indításán töri a fejét, hogy ne várjon tovább. Vágjon bele!

Hasznos anyagok:

 


Ha tetszett a post, kérlek oszd meg, hogy másokhoz is eljusson.

A bejegyzés trackback címe:

https://perenyiandras.blog.hu/api/trackback/id/tr817808334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

becketman · http://putritours.blog.hu 2016.10.28. 08:44:48

Szia,
köszi a cikket, nagyon érdekes volt! Dropshippinggel még lazább lenne, de Magyarországra nem túl könnyen kivitelezhető. Két dolog érdekelne még:
1) hogyan sikerült a Shopify tuningolni, hogy tudjon NAV-kompatibilis számlát (én itt akadtam el még az év elején, de lehet hogy azóta van valami plugin);
2) nem tudsz küldeni valami elérhetőséget a Delivery Solved-hez? Weboldaluk nem működik valami jól, maximum postai levelet küldhetnék nekik, de az kicsit lassúnak tűnik... :)
Köszi előre is, és további sok sikert!
süti beállítások módosítása